A 3104/2025. (III. 21.) AB döntés margójára – avagy miért „védhetetlen” egy fizetési meghagyás?
Számos esetben írtak már arról, hogy ha az ember fizetési meghagyást kap (vagy legalábbis: kiküldik azt egy ismeretlen címre), mi a teendő, hogyan lehet élni rendkívüli ellentmondással, s ha az embernek van némi szerencséje, elkerülheti a végrehajtási eljárást.
Ez a szerencsésebb eset, de sokkal gyakoribb az, amikor az ember nem tud mit tenni, s már nincs eljárási lehetősége sem arra nézve, hogy érdemi védekezést terjesszen elő ezen szakban: nem lehet kivédeni a fizetési meghagyás jogerőre emelkedését, ezáltal a végrehajtást. Miről is van szó?
A legtipikusabb eset, amikor a postai úton megküldött fizetési meghagyás – mivel olyan helyre küldik, ahol évek óta senki nem lakik- az idő múlásával jogerőre emelkedik, beáll a kézbesítési fikció, elindul a végrehajtás. Mondjuk egy olyan ügyben, ahol már a fizetési meghagyás kiállításának időpontjában (!) bekövetkezett az elévülés. A kiállító közjegyzőnek ugyebár nem kell az elévülést vizsgálnia, a fizetési meghagyást kiállítja, eltelik a kézbesítési fikció beálltához elegendő idő – miközben az egész folyamatról kötelezett mit sem tud. Amikor észleli az emiatt bekövetkező végrehajtást, sok esetben már kicsúszott a rendkívüli ellentmondás határidejéből is, mondhatjuk: vesztett helyzetben van.
Helyzete nem túl rózsás abból a szempontból sem, hogy ha mégis bírósághoz fordulna a példánkban említett elévülés megállapítását kérve, a bíróság elutasítja kérelmét, mondván: tetszett volna ellentmondani határidőben.
Mondjuk úgy, nehéz határidőben ellentmondani annak, amiről kötelezettnek nincs is tudomása. Ezt a 22-es csapdáját érezte Alaptörvény ellenesnek egy kollégám, aki kiváló érzékkel tapintott rá arra, hogy ilyen esetben igenis sérül alapjog, amikor a Ptk.-ban definiált elévülést a perrendtartás ellentétes rendelkezése nem engedi érvényre jutni, így az effektív eljárást nem biztosító szabályozás következtében az elévülési kifogást nem lehet érvényesíteni. Ennek okán IV/3180/2024 számon alkotmányjogi panaszt terjesztett elő.
Mi az anyagi jogi norma? Ez: a Ptk. 6:23. § (7) bekezdése, mely szerint, ha e törvény eltérően nem rendelkezik, az elévült követelést bírósági eljárásban nem lehet érvényesíteni.
Mi az eljárásjogi norma? A Pp. 528. § szerint:
(1) Az adós keresettel kérheti a végrehajtási lappal és az azzal egy tekintet alá eső végrehajtható okirattal elrendelt végrehajtás megszüntetését vagy korlátozását, ha a perben közölni kívánt tény
- a) akkor történt, amikor az már nem volt közölhető a végrehajtható okirat kiállításának alapjául szolgáló határozat meghozatalát megelőző eljárásban, vagy
- b) a végrehajtható okirat kiállításának alapjául szolgáló egyezség megkötése után következett be.
(2) Az adós keresettel kérheti a végrehajtási záradékkal ellátott okirattal és az azzal egy tekintet alá eső végrehajtható okirattal elrendelt végrehajtás megszüntetését vagy korlátozását, ha
- a) a végrehajtani kívánt követelés, illetve a végrehajtási jog elévült.
A bíróságok rendre megállapítják, hogy a Pp. nem teszi lehetővé a követelés elévülésére vonatkozó kifogás előterjesztését, abban az esetben, ha a végrehajtási eljárás végrehajtási lap kibocsátásával indult, azaz korábban fizetési meghagyásos, vagy peres eljárás volt folyamatban. Az „általános” indoklás szerint azért, mert a végrehajtási lap kibocsátását megelőzően fizetési meghagyás kibocsátására került sor, ahol az adósnak „módjában állt” (bár nem is tudott róla…) a teljeskörű védekezést, a fizetési meghagyással szemben ellentmondást előterjeszteni.
A fizetési meghagyásos eljárásban pusztán az ellentmondás benyújtására nyitva álló határidő elmulasztásával bírói ítélettel egyenértékű határozatot lehet hozni, mely utóbb az anyagi jogerő beálltának következtében nem változtatható meg.
Meg is van a halálos fegyver az adóssal szemben: lehet a követelés elévült, küldjünk egy fizetési meghagyást egy régi címére, hátha elmulasztja az ellentmondásra nyitva álló határidőt, utóbb pedig a bíróság majd elzavarja, a Pp. 528. § (1) a) pontra hivatkozva. Sakk-matt.
A Pp. 528. § (1) bekezdés a) pontjának az az értelmezése, miszerint az elévülés tényét nem lehetett vizsgálni a végrehajtás megszüntetése iránti perben, nem teljes mértékben vezethető le az anyagi jogszabályból, amely így sérti az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében biztosított tisztességes bírósági eljáráshoz való jogot. Ahogy az előterjesztő megfogalmazta: „Az elévülés anyagi jogban deklarált intézményének eljárásjogi úton történő ellehetetlenítése az eljárási szabály jogrendszerbe történő illeszkedését akadályozza meg”.
Ahogy azt az előterjesztő kolléga tömören és röviden hivatkozta, idézem: „az elévülés lényege a jogtudományi kommentár szerint az, hogy nem szünteti meg magát az alanyi jogot, de kizárja az igény bírósági (vagy más hatóság előtti) érvényesítését. A követelés az elévülés folytán lényegében természetes kötelemmé (naturális obligációvá) változik. Lényeges különbség a többi naturális obligációhoz képest, hogy fő szabály szerint hivatalból nem vehető figyelembe, hanem csak a kötelezett igényszüntető (peremptorius) kifogása esetén. Az elévülési kifogás az eljárás·bármely szakaszában előterjeszthető, így a fellebbezési eljárásban is (Legf. Bír. Gf. II.
30.957 /1980., BH 1982/5. sz. 210.). Senki nem zárható el az anyagi jogi elévülés szabályainak érvényesüléséttől pusztán azért, mert nem az eljárás egy bizonyos szakaszában hivatkozott az elévülés tényére. Más módon nem tudna érvényre jutni az a kógens jogszabályi rendelkezés, hogy az elévült követelést bírósági úton érvényesíteni nem lehet”.
Nehéz ettől egyszerűbb és lényegre törőbb érvelést előadni, de az Alkotmánybíróság nem így ítélte meg. Az előterjesztő 18 éve elévült (!) ügyében…Marad minden a régiben, nesze neked tisztességes eljáráshoz való jog.